2. fejezet - Eső

Sziasztok ^^

Meg is hoztam a második fejezetet, remélem, mindenkinek tetszeni fog ^^ És nagyon szépen köszönöm már most annak az öt embernek, akik megtiszteltek a bizalmukkal :*

Jó olvasást mindenkinek :3

Sullivan hosszú ideig ölelte az eddig soha nem látott unokáját. Több mint negyven éve járt Japánban, akkor ismerte meg a gyönyörű Mayumit. Kalandvágyó volt és tüzes, mindemellett elképesztően okos és elbűvölő. Jónéhány forró éjszakát töltöttek együtt, és az akkor még fiatal kincsvadász hiába kérlelte, hogy menjen vele, Mayumi hajthatatlan volt, biztos otthonra és családra vágyott, amit ezek szerint meg is kapott, csakhogy nélküle. Még a mai napig is sokat gondolt rá, de eszébe sem jutott, hogy netalán terhes maradt tőle. Márpedig Ayame az ő vére volt, megkérdőjelezni sem lehetett. Jobban szemügyre véve nem csak a szemük, de a mosolyuk is ugyanúgy kanyarodott.

‒ Annyira sajnálom, kölyök – mormolta az unokája feje búbjába, aki erre csak megrázta a fejét.

‒ A nagyi nem szólt neked, nem te tehetsz róla. ‒ Aya kissé eltaszította magát az időstől, a kezét viszont szorosan a mellkasán tartotta. Könnyes szemekkel, de kicsattanó örömmel pislogott rá.

Victor erre a látványra ismét magához rántotta a nőt, hatalmas puszit adott az arcára, majd elengedve a két türelmesen várakozó társa felé fordultak.

‒ Ez egy borzasztóan hosszú történet – nevetett habókosan az unokája vállát szorongatva.

‒ Nagyon szívesen meghallgatjuk, de most mennünk kéne – duruzsolta Nathan, miközben feszülten rövid, barna hajába túrt. Akármennyire is jó formában volt, a füle mellett már látszott néhány kósza, ősz hajszál. ‒ Már biztosan észrevették, hogy hiányzik a kódex.

‒ Persze, persze – morogta az öreg, ezután a lány felé fordult. ‒ Tudom, hogy ez most nagyon furcsa, de szükségünk van a segítségedre.

‒ Csak a kódex kell! – szólt közbe az öcs.

‒ Azt gondolod, hogy csak így itt fogom hagyni az unokámat? – förmedt rá Sully. Beszéd közben türelmetlenül simított végig a bajszán. ‒ Velünk tartasz?

Ayame tekintete végigfutott az erdőn és a bozóton, szinte látta maga előtt a tábort, ahol a kollégái, a barátai, a családja volt. Ha most elmegy bármiféle szó nélkül, biztosan a frászt hozza rájuk.

‒ N-nem lehetne nekik szólni? – búgta.

‒ Nem, drágám – csóválta meg a fejét szomorúan a nagyapa.

‒ Talán jobb is, ha a napokban nem leszel köztük – dörmögte Samuel. Fekete, hullámos haját finoman mozgatta az esti szellő.

‒ Miért mondod ezt?

‒ Akár tetszik, akár nem, a kódexet el fogják lopni. A következő napokban idegenek tucatjai próbálják majd.

‒ Mi? – horkant fel a nő. A gondolatra ismét magához szorította a fémesen csillogó bőröndöt. ‒ Miről beszél ez? – Számonkérőn fordult a csupa ősz tolvaj felé.

‒ Ez egy verseny! – kiáltotta oda nekik sürgetve Nathan. ‒ És mint minden verseny, ez is időre megy. Mozoghatnánk végre? – Fejével a tó partján parkoló autóra mutatott.

‒ D-de ugye nem fog senkinek se baja esni? – dadogta Aya megszeppenve.

A három férfi sokatmondóan egymásra nézett, nem mondtak semmit.

‒ Ugye? – ismételte meg erősebb hangon.

‒ Neked így biztosan nem fog.

Nate tekintete elkapta a régészét, és nem is eresztette el sokáig. Látszott rajta, mennyire izgul, és mennyire nem tűri az ellentmondást. Szemöldökét összehúzva meredt előre, amitől a homlokán mély ráncok keletkeztek, a szája szigorú vonallá húzódott. Elképesztő erőt sugárzott csupán az arcával: erős állkapocs szögletes, borostás áll, meggyötört orrnyereg és erős vonások. Ehhez még csak hozzátett az inas nyaka és a robosztus, izmos teste, amit csak egy szimpla kivágású fekete pulóver és egy farmer takart el.

Mindeközben észrevétlenül Sam a volán mögé ugrott beindítva a motort, és türelmetlenül dudált kettőt.

‒ Ne kelljen megint a vállamra kapnom.

‒ Rendben. ‒ Ayame ezúttal azonnal válaszolt. Vissza sem akart gondolni rá, milyen kiszolgáltatottan érezte magát a férfin.

‒ Akkor gyerünk – indult meg a fekete kocsi felé.

Amint becsapódott az összes ajtó, az idősebb Drake vezetni kezdett. Nem igazán zavarta, hogy az erdőből nem vezetett kifelé autóút, gond nélkül hajtott át a bokrokon, amiknek az ágai recsegve törtek el a szélvédőn, a buckák pedig nagyokat dobtak a bent ülőkön. Aya erősen kapaszkodott a tető és a karosszéria között.

‒ N-nem féltek, hogy tönkremegy?

‒ Féltse a gazdája. ‒ Samuel a mondat közepén kanyarodott fel egy földes útra.

‒ E-ezek szerint… ‒ A lány szeme kiábrándultan a nagyapjára vándorolt, aki éppen szivarra gyújtott, és csak az első slukk után tűnt fel neki a számonkérő pillantás. Nem is tudott mit felelni, ártatlanul megvonta a vállát. ‒ Ezt nem hiszem el. ‒ Lemondóan temette a tenyerébe az arcát.

Az országút fényei lassanként felviláglottak. Sam nyugodtan hajtott fel a legközelebbi bejáraton, aztán besorolt a többi autó közé. Senki nem szólt egy szót sem, mereven bámultak ki az ablakon. Ha nem lett volna itt a régész, feltehetően más lenne a hangulat, örülnének a zsákmánynak, de így nem tudták igazán elengedni magukat.

Esőcseppek csapódtak a szélvédőnek, először ritkás foltokat hagytak, majd egyre sűrűbben potyogtak az üvegre. A levegő gyorsan hűlt le, hideg késként hasított Ayame sápadt bőrébe, amitől összekoccantak a fogai. Észre sem vette, de Samuel zöldes szemei őt vizsgálták a visszapillantótükrön keresztül.

‒ Hé – csettintett az öccse felé. Nate nehezen eszmélt fel, túlságosan lefoglalta a lepergő vízen megtörő lámpafény. Az ujjaival törölgette le a párát az üvegről. ‒ Nathan! ‒ csapta meg a kézfejével. Az említett összerezzenve kapta felé a fejét.

‒ Mi van?

‒ Fogd meg a kormányt.

‒ Minek?

‒ Csak fogd meg – fancsalodott el a képe.

Amint megtette a testvére, ügyesen kezdte el lehámozni magáról a barna, cserzett bőr kabátját, ezután nehézkesen hátrafordulva nyújtotta át Ayának. Pár másodpercig a lány zavartan figyelte a férfit, de aztán elmosolyodott, és átvette a ruhát.

‒ Kösz. ‒ A bőrönd miatt csak a vállára tudta teríteni. Azonnal melegíteni kezdte.

Csendesen folytatták tovább az utat. A kocsi motorja kellemesen duruzsolt, az út mentén harsányan villogtak a reklámok. A nyugalmat a sofőr baljós hangja törte meg.

‒ Ennek nem lesz jó vége…

‒ Mi van? – kapott oda rögtön a másik kettő.

‒ Látjátok azt a furgont ott mögöttünk?

Egyszerre fordultak hátra. Pár autóval hátrébb meg is pillantották a szürke járművet.

‒ Mi van vele? – morrant fel Sully.

‒ Az Nancyéké.

‒ Baszki! ‒ A fiatalabb Drake mérgesen boxolt a műszerfalba. ‒ Hogy találtak meg?

‒ Nem tudom, de ha meglátnak minket a kocsiban, annak nem lesz jó vége. Ayame!

Rémülten rezzent össze az említett. Egészen eddig annyira koncentrált, hogy megértse őket, hogy már szinte nem is hallotta, mit beszélnek.

‒ I-igen?

‒ Gyere előre!

‒ M-mi? – hebegte az állát keresve.

‒ Gyerünk, téged nem ismernek!

‒ D-de… hogyan?...

Végig sem bírta mondani, Nathan megragadta a kormányt, és furcsa testhelyzetet felvéve próbálta taposni a pedálokat, mindeközben Sam elkezdett hátrafelé mászni.

‒ Most ugye csak vicceltek?!

‒ Dehogy, hercegnő – huppant mellé sármos vigyorral, amibe Aya értetlenkedve meredt.

‒ Jól van! ‒ csattant aztán föl, majd megindult.

Apró termete ellenére nehezen kecmergett előre. A lába először majdhogynem fejbe rúgta a nagyapját, amitől esetlenül fordult a székbe, emiatt megrántotta Nate kormányt fogó kezét, és a kocsi megcsúszott, és kacsázva, csikorogva rohant előre a többi jármű között.

‒ Hé-hé-hé! – vicsorgott Drake koncentrálás közben.

Csak nagy nehezen tudta visszaszerezni a jármű felett az uralmat. Amikor végre fellélegezhetett, a japán régész egyik lábát a derekánál, a másikat a nyakában találta. Az elé tárulkozó vonzó látványtól csodálkozóan futott fel a homlokára a szemöldöke, az ajkaira pedig kaján vigyor húzódott.

Aya fülig pirulva rúgta el magát tőle.

‒ És mégis mit gondoltok, egy lány egy bilinccsel a kezén kevésbé feltűnő? – kérdezte dühösen, még mindig zavarban.

Amint kimondta, a jobb kezét erősen megrántották. Nathan óvatosan bújt be a kesztyűtartó alá, nagy termete ellenére könnyen bepréselődött. Hátul a két férfi is lehúzódott az ülések elé, és sötét felsőjükből kivetkőzve takarták el magukat. Ettől az ötlettől vezérelve Aya is lekapta a válláról a kabátot, és az elrablójára dobta. Ezek után csak az előtte húzódó sztrádát figyelte, és a visszapillantóban feszülten követte az ellenséges furgont.

‒ Közeledik – mormogta vicsorogva.

‒ Csak tűnj lazának! ‒ Hátul Samuel kezdett mozgolódni.

A kocsi lassan beérte őket. Hasonló tempót vettek fel, mint Ayame, ezért hosszabb időre mellette maradtak. Egy ideig megpróbált ügyet sem vetni rájuk, ám mindvégig magán érezte valaki tekintetét, ez pedig egészen addig csiklandozta a nyakát, amíg felé nem nézett. Az anyósülésről egy nagydarab, sebes arcú pasas bámult rá vissza, aki aztán széles vigyorral biccentett neki. Aya kínosan mosolyodott el, és a szemöldökét felvonva viszonozta a gesztust. Hogy lazábbnak tűnjön, az ujjával dobolni kezdett a kormányon.

Nemsokára elhajtottak mellettük, a lány pedig lassítani kezdett, hogy lemaradjon.

‒ Szerintem most már tiszta a levegő – suttogta.

A három férfi nagyot sóhajtva, egyszerre tört föl. Az esőtől fülledt levegő és a letakartság miatt erősen izzadni kezdett a homlokuk.

‒ Szép volt, kölyök. ‒ Sully büszkén szorongatta meg a nő vállát.

‒ Kik voltak ezek?

‒ Még több versenyző.

‒ Mégis miféle verseny ez? ‒ Rájuk sem pillantott. A lámpák fénye halványan világította meg az amúgy is halvány bőrét. Komolynak tűnt, és az is volt, Nate rögtön észrevette.

‒ Biztosan tudni akarod?

‒ Betörtél a táborunkba, aztán elraboltál…

‒ Hé, azt te akartad! – ellenkezett.

‒ Mert talán az volt az egyetlen esélyem! ‒ Egy rövid, szúrós pillantást vetett felé.

‒ A következőnél hajts le! – mutogatott Sam, de csupán ennyit szólt közbe. Az elöl ülők között túlságosan is nagy volt az elfojtott indulat ahhoz, hogy illetéktelenül bepofátlankodjon.

‒ Szóval? – sürgette a választ Aya, miközben besorolt, majd lefordult.

‒ Nem mindegy? Úgyse hinnéd el.

‒ Tegyél próbára! ‒ Most kicsit hosszabb időre vette fel vele a szemkontaktust. Nathan úgy érezte, hogy a lány tekintete szinte erőszakosan húzza ki belőle a választ.

‒ A kódex, amit találtatok, sokkal értékesebb, mint valaha gondoltátok volna. Ez egy kulcs…

‒ Siegfried sírjához – egészítette ki a régész.

A járműben egy pillanat alatt megfagyott a levegő, a nőre három kétkedő szempár tapadt.

‒ T-te tudsz róla? – vonta össze szigorúan a szemöldökét Nate.

Ayame arcára szarkasztikus vigyor fagyott.

‒ Komolyan ilyen hülyének néztek?

‒ D-de hát… a kódex… nem őrizte senki.

‒ Mert ők nem tudnak róla.

‒ De te…

‒ Megmondtam, hogy ez életem felfedezése, vagy nem?

‒ Hihetetlen – röhögte el magát a barnahajú, és a kezeit a feje mögé dugva kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen.

Sam instrukcióit követve egy pihenőhely moteljánál lyukadtak ki. Az út további során Aya inkább nem kérdezett semmit, csak a vezetésre figyelt. Igazság szerint gyűlölt a volán mögött ülni, csak nemrég szerezte meg a jogosítványát, és akkor is alig ment át a vizsgán. És ez meg is látszott. Nehezen, akadozva parkolt le, és legalább háromszor fullasztotta le a motort közben. A fiúk alig bírták ki röhögés nélkül, pukkadozva szorították vissza a hangokat.

‒ Be lehet fogni! – csattant fel dühösen.

Végre sikerült leparkolni, de csak távolabb a motel épületétől, ezért futniuk kellett. Olyan fajta eső esett most, ami néhány másodperc alatt képes volt bőrig áztatni az embert. Így is jártak. Vacogva, fülig vizesen siettek fel a kopott lépcsőkön a rozsdás korlátok között a harmadik emeletre, pontosan a 326-os szobáig.

Amint kinyílt az ajtó, Ayame előre rohant, a sötét haja utána libbenő örök árnyékként követte. Azonnal bevette magát a fürdőszobába.

‒ Hát ezt meg mi lelte? – nézett utána Nathan.

Sam megvonta a vállát, és a minihűtőben kezdett el kutatni valami szíverősítő után. Ki is kapott négy kicsi üveggel valami olcsónak tűnő, mégis méregdrága whiskyből, és szétosztotta maguk között. Közvetlen ezután egy romos íróasztal mellől húzott ki egy széket, és lehuppant rá. Sully a falnak támaszkodva bontotta meg az italt, a harmadik férfinak viszont máson járt az esze. A szobában lévő egyetlen szekrényhez lépett. Legalul tele volt az ő cuccaikkal, bedobált táskákkal, legfölül viszont száraz törülközőket talált. Levett egyet, majd a fürdőhöz sietett. Erős ökle alatt megremegett az olcsó furnérból készült, kopott szürke ajtó.

‒ Ayame, hoztam neked törülközőt. ‒ A férfi elszokott attól, hogy várnia kell benyitás előtt. Közel öt évig volt házas, kiveszett belőle az illem, és ez alaklommal sem jutott az eszébe.

Amint kopogott, már nyomta is le a kilincset, és befordult a kissé penészszagú, halványzöld helyiségbe. Aya pontosan ugyanolyan meglepődve nézett rá, mint a sátorban. A hajának rostjai vaskos tincsekbe álltak össze a vízből, ám ezt Nathan alig bírta megfigyelni, túlságosan elvonta a figyelmét a lány áttetszővé ázott rózsaszín pizsamája. A finom, nedves anyag Aya gömbölyű melleire tapadt, alig hagyva valamit a képzeletnek. A meglepettségtől meg sem bírt mozdulni.

‒ Öm… ‒ Nathan rögtön kapcsolt. Miután néhány másodperc elteltével kigyönyörködte magát, félrehajtotta a fejét, és felé nyújtotta a törülközőt.

‒ Köszönöm – vette át félénken. ‒ Kaphatnék valami száraz ruhát?...

‒ Pe-persze – hebegte a férfi, aztán kifordult.

Kutakodni kezdett a saját holmija között, de alig talált valamit, ami jó lehetne egy ilyen aprócska lányra, végül egy póló és egy feszes alsónadrág mellett döntött.

Ezúttal nem tört be olyan óvatlanul, csak a résnyire nyitott ajtón át dugta be a kezét.

‒ Bocsi, most csak ez van… majd ha kinyitnak a boltok, keresek valami emberit.

‒ Nem gond, ez is jó lesz – suttogta zavartan a régész, és kivette a ruhát a kezéből, majd halkan behajtotta az ajtót.

Akárhogy is próbálta, a férfi nem bírta kiverni a fejéből azokat a finom idomokat. Zavartan törölt végig az orra alatt, közben elindult a többiek felé. Rájuk nézve azonnal észrevette az arcukon az értetlenkedést.

‒ Mi van? – nevette el magát.

‒ Eszedbe se jusson! – förmedt rá Sullivan.

‒ Nem értem, miről beszélsz. ‒ Próbált úgy tenni, mintha tényleg nem értené, de rá sem bírt nézni. Lehajtott fejjel a szekrényhez ment, és magának is levett egy törülközőt.

‒ Nem viccelek! ‒ nyomatékosította szigorúan.

‒ Ugyan már, Sully, Aya csak egy kislány. Hozzám képest legalábbis. ‒ A fejét törölgetve morgott, így elkerülte a szemkontaktust. Sam a széken röhögött.

‒ Ez rád is vonatkozik! – fordult a másik felé. ‒ Ő az unokám, és nem hagyom, hogy rátegyétek a kezeteket! ‒ A dorgálása ugyan komoly volt, a dörmögő hangja és az eddig átélt kalandok miatt egyikük sem bírta komolyan venni. Victor a maga idejében nagyobb nőcsábász volt, mint bármelyikük, ezt Takanashi önmagában bizonyította.

‒ Eszünkbe sem jutott – hazudta az idősebb Drake.

‒ Ó, ismerem én ezt! Mit gondolsz…

‒ Oké, hagyjuk már! – Hirtelen lekapta a fejéről Nate a törülközőt, és úgy bámult a mentorára, mint aki éppen az anyját sértegette.

A két nála idősebb jóval könnyebben lépett túl a dolgon, mint ő. Ők már rég másról beszélgettek, amikor neki még mindig a tiltások visszhangoztak a fejében.

‒ Figyelsz? – A gondolkodásban a testvére hangja zavarta meg.

‒ M-mi? – kapta felé a fejét.

‒ Elmegyünk kajáért.

‒ Ja, jól van – intett rájuk sem figyelve.

Sully a bejáratból még fenyegetően fordult vissza, és morc ábrázattal, az ujjával mutatta, hogy figyeli. A másik nem bírta megállni, hogy ne röhögjön föl. Teljesen furcsa volt így látni az öreget, ahogy próbálta komolynak és felelősségteljesen mutatni magát, a bajszával együtt. Nate lemondóan vigyorogva csóválta meg a fejét, majd a három ágy közül leült az egyikre. Összefonta az ujjait, és az ablakon keresztül bámulta az esőt, a cseppek sűrűn táncoltak az egyik köztéri lámpa fényében.

Csikordult a fürdő bejárata, Ayame félénken jött ki. Zavarban volt, hiszen pontosan azért rohant be azonnal a fürdőbe, amit aztán Nathan meglátott.

‒ Öm… tudnál segíteni? – tipegett a kékszeműhöz.

‒ Miben? – kérdezte, és csupán ekkor vette észre, hogy a bőrönd miatt csak az egyik karjával tudta felvenni a pólót. A látványra kedvesen nevetett fel.

‒ Ne röhögj! – dorgálta, de ezzel nem bírta megakadályozni Nate jókedvét.

‒ Várj itt egy kicsit!

Könnyű léptekkel az íróasztalhoz szökkent, gémkapcsot keresett. Amikor megtalálta, büszkén mutogatta a lánynak, majd leguggolt elé, és nyitogatni kezdte a bilincset.

‒ Kicsit felelőtlen dolog volt ez így kulcs nélkül.

‒ Te kényszerítettél bele – morgolódott.

‒ Hogy sikerült így levenni a pizsamádat?

‒ El kellett tépnem.

Drake csendesen somolygott. Halkat kattant a zár, Aya pedig gyorsan beledugta a másik kezét is az ujjba.

‒ Kár érte – búgta sandán fölfelé.

Takanashi nem szólt neki vissza, inkább a szoba másik végébe menekült, és kutakodni kezdett az éjjeliszekrényben, mintha nem lenne jobb dolga.

A férfit meglepte a saját csalódottsága. Arra számított, hogy majd kap valami szúrós megjegyzést, amire ő is ugyanúgy válaszolhat, de ennek hiányában csettintett egyet a nyelvével, felállt, és a bőrönddel együtt visszaült az ágyra.

Távol voltak egymástól, legalábbis amennyire el lehetett távolodni ebben a kis helyiségben. Ugyan nem látta túl sok ideig, Nate agyába éppen úgy beleégett a szaladó, apró lány az ő pólójába bugyolálva, mint a finom vonalak látványa a nedves ruha alatt.